A célfeladás lélektana

Január még a remény hónapja.
A kezdeté. Az újratervezésé. Az „,idén minden más lesz” lángolásáé.

Aztán jön február.
Csendesen. De könyörtelenül.
És valami eltörik bennünk.

Nem látványosan.
Nem drámaian.
Csak egyszerűen elfárad a hit.

A statisztikák szerint az újévi fogadalmak több mint 80%-a februárra már csak emlék.
De ez nem a gyengeség jele.
Ez a lélek fáradásának jele.
Annak, hogy a kezdeti lelkesedés mögött nem mindig állt ott a belső elköteleződés.

Az emberek nem a célt adják fel.
Hanem a hitet.

Nem a körülmények ölnek meg egy álmot.
Nem az időhiány.
Nem a fáradtság.

Hanem az, amikor elfogy a visszajelzés.
Amikor csend van.
Amikor nincs taps.
Amikor már csak te vagy, és a kérdés, hogy még mindig hiszel-e abban, amit januárban olyan lelkesen kimondtál.

Február az igazság hónapja.

Ott dől el minden.

Ott derül ki, hogy valóban akarod-e azt, amit kitűztél.
Vagy csak szeretted volna akarni.

Februárban már nincs fényjáték.
Nincs pezsgő.
Nincs „,boldog újévet”.

Csak te vagy.
A tükröd.
A célod.
És a kérdés:
Mit teszel, amikor elmúlik a varázslat?

Aki ilyenkor is kitart, az nemcsak elér valamit.
Hanem átalakul.
Megerősödik.
Felnő a saját életéhez.

Ne feledd:
amit most feladsz, lehet, hogy pontosan az lenne, ami megváltoztatná az életed.

Ezért ne a lelkesedésből élj.
Hanem a hitedből.
A karakteredből.
Az önmagadhoz való hűségből.

Mert egy valódi álom csak akkor válik valósággá,
ha a februárt is kibírod.