Hogyan vállald fel a mélységedet egy felszínes világban?

Van, aki túl sok. Van, aki túl halk. És van, aki túl mély.

Ha te is azok közé tartozol, akik mindent érezne, mélyen, elevenen, néha már szinte fájdalmasan, akkor talán már megtanultad elrejteni a lelked valódi hangját. Mert túl gyakran hallottad, hogy túlérzékeny vagy. Hogy túl sokat érzel, túl sokat gondolkodsz, túl mélyen mersz szeretni. Mintha a lelked ajtaja mindig nyitva lenne, és bármikor belesétálhatna valaki, aztán sarkon fordulhatna, és ott hagyhatna mindent felforgatva.

De hadd mondjak valamit: a túlérzékenységed nem hiba. Nem törés. Nem gyengeség.

A túlérzékenységed egy másik fajta erő.

Ez az erő nem harsány.

Ez nem a szavakban van, nem a fellépésben, nem a zajos magabiztosságban. Ez az erő csendben él benned. A kérdések mögött. Az őszinte ölelésekben. A pillantásban, amit akkor vetsz valakire, amikor érzed, hogy szenved, de nem tudja elmondani. Ez az erő nem akar uralkodni másokon, csak emelni őket.

És éppen ez az, amit a világ gyakran nem ért meg.

A világ azt tanítja: legyél keményebb, hidegebb, gyorsabb. Ne bízz, ne érezz túl sokat. Ne adj túl sokat. Mert megégeted magad.

De van, akiket nem lehet másra tanítani. Mert az ő világuk nem a túlélésről szól, hanem az élet teljességéről. A fájdalomról és a gyönyörről. A csalódásról és a reményről. Az igazságról. A szeretetről. A tiszta kapcsolódásról.

És ha te ilyen vagy, hadd kérdezzek valamit: Meddig akarsz még megfelelni egy olyan világnak, amely nem ismeri a mélységed értékét?

A mélység ritka.

Aki képes érezni, az képes gyógyítani is. Aki sír, az képes emelni is. Aki fájdalmat hordoz, az képes reményt adni is. De ehhez először egy dolgot kell megtanulni:

Vállald fel önmagad.

Túl sokáig hallgattál. Túl sokáig húzódtál háttérbe. És talán te is próbáltad már tompítani a lelked élességét, de valójában ez az, ami különlegessé tesz. Az, hogy látod az emberekben a törékenységet. Az, hogy hallod a kimondatlan szavakat. És az, hogy tudnál adni akkor is, amikor mások már csak menekülnek.

Ez nem gyengeség. Ez egy küldetés.

Hogyan vállald fel a mélységed?

Tudd, hogy nem vagy egyedül. Lehet, hogy ritka vagy, de nem vagy egyedül. Léteznek mások is, akik a csendben élnek, nem a zajban. Akik figyelnek, nem mutogatnak. Akik éreznek, nem manipulálnak.

Ne kérj bocsánatot azért, aki vagy. Nem kell elnézést kérned, ha könnyekkel reagálsz egy dalra, ha nehéz elengedni valakit, ha szeretni akarsz feltétel nélkül. Ez erény, nem gyengeség.

Tanulj határokat húzni, anélkül hogy megkeményednél. Az érzékenység nem egyenlő a határtalansággal. Megtanulhatod, hogyan adj anélkül, hogy kiürülnél. Hogyan szeress anélkül, hogy elveszítenéd magad.

Alkoss. Írj. Adj tovább. A mély érzések ajándékai akkor válnak erővé, ha megosztod őket. Egy írás, egy beszélgetés, egy őszinte tekintet, ezek által tükröt tartasz másoknak. És a világ pont erre a tükörre vágyik.

Végül pedig: A világ nem arra vágyik, hogy kevesebb legyél, hanem arra, hogy önmagad légy. Mert az igazi változást nem azok hozzák, akik beleolvadnak a zajba, hanem azok, akik a csend mélységében is hangot adnak a szívüknek.

És ha most azt érzed, hogy ez rólad szól… akkor hadd mondjam: Nem vagy túl sok. Csak túl kevés ember meri megélni azt, amit te nap mint nap mersz érezni.

Írta: Jónás Patrik. Egy mélyen érző, bátor szívű life coach, aki hisz abban, hogy az érzékenység erő.