Volt már olyan érzésed, hogy egy tükörbe néztél, és nem tudtad pontosan, kit látsz?
Mintha minden szerep, amit az évek alatt rád ragasztottak, barát, gyermek, partner, munkatárs, csak rétegek lennének, és valahol ezek alatt ott lapulna az igazi te, akit még nem ismersz.

Én is éreztem már így. Sokszor. És azt hittem, velem van a baj.

Az önismeret útján van egy pont, ahol úgy érzed, elvesztél. Nem tudod, miért reagálsz úgy, ahogy. Nem tudod, mire vágysz igazán. Nem tudod, ki vagy. És ez ijesztő. Mert mindenki más olyan biztosnak tűnik önmagában.

De hadd mondjam el: ez teljesen rendben van.

Az, hogy nem tudod pontosan, ki vagy, nem gyengeség. Hanem a kezdet. A felfedezés kezdete.

Gondolj bele: ha most teljes bizonyossággal kijelentenéd, hogy „ez vagyok én”, akkor már nem lenne hova fejlődni. Nem lenne új réteg, amit felfedezhetsz magadban. Nem lennének felismerések, amelyek új irányba vihetnek.
Az önazonosság nem egy kész állapot. Ez egy utazás. És te már úton vagy.

Lehet, hogy most összezavarodott vagy. Lehet, hogy néha úgy érzed, szétesel. De valójában éppen most épülsz. A régi rétegek lehullanak rólad, és közben elkezded meglátni azokat a darabokat, amelyek tényleg hozzád tartoznak.

És tudod, mi a legszebb?
Hogy nem kell rohannod. Nem kell most rögtön válaszokat adnod magadra. A legnagyobb ajándék, amit adhatsz magadnak, az az engedély, hogy ne tudd. Hogy keresd. Hogy néha elvessz. És közben lassan-lassan megtaláld önmagad.

Mert az „én” nem egy kőbe vésett definíció. Az „én” egy történet. Egy folyamat. Egy út, amit minden nap újra és újra jársz.

És ha most úgy érzed: „,Nem tudom, ki vagyok”, akkor hidd el, jó helyen vagy.
Mert ebből a pontból születik meg a valódi szabadság.

Te is érzed mostanában, hogy elvesztél? Írd meg kommentben vagy üzenetben, mert hidd el, nem vagy egyedül ezen az úton.